Talán sosem lesz minden rendben. Talán sosem voltam a jó úton, és talán sosem leszek, de ha legalább a közelében járhatnék... 

Amikor nagy levegőt veszel, és azt érzed, igen, egy lépéssel megint közelebb kerültél a célodhoz. Vagy egy sóhajjal felszakad belőled a teher, amit addig cipelned kellett. Amikor olyan boldog vagy, hogy legszívesebben őrült módjára táncolnál, sírva, nevetve, vagy amikor úgy érzed nem számít mi vár még rád, mert te képes leszel átvészelni azt. 

Az élet pillanatai, amik miatt érdemes levegőt venni újra és újra. Pillanatok, akár jók, vagy rosszak, de vezetnek valahová, valami felé. Pillanatok, amik idővel emlékekké változnak, és egy adott pillanatban, - egy újabb később majd emlékké alakuló pillanatban - újra felbukkannak. 

Sokáig azt hittem a rossz pillanataimat, emlékeimet elég mélyre tudom temetni ahhoz, hogy soha ne fájjanak újra. Mostanában, amikor az álmot már a legközelebb érzem magamhoz újból felbukkannak. Olyan képek, hangok amiket örökre szerettem volna elfelejteni. Most újra itt vannak, újra látom, és hallom őket, és talán még jobban bántanak, most talán még inkább meg nem történtté tenném őket. 

Olyan emlékképek jelennek meg újra a szemeim előtt, amikről azt hittem már rég elvesztek. 

Nem bánom hogy velem vannak, csak ne kellene újra éreznem mind...